Szalóczy Dóra vagyok, zenepedagógus, Budakeszi lakos, kétgyermekes édesanya.
1996-ban diplomáztam az ELTE Ének-Zene-Karvezetés szakán.
A Tamási Áron Általános Iskola ének-zene tagozatán; és a Baár-Madas Református Általános Iskola és Gimnáziumban dolgoztam zenepedagógusként.
Kodály Zoltán - Forrai Katalin pedagógiájának híve és követője vagyok!
A kislányom születése után, az otthon töltött évek alatt erősödött meg bennem a gondolat, hogy szívesen foglalkoznék az óvodás kor előtti, és az óvodai korosztály zenei nevelésével! Budakeszin erre többféle lehetőségem nyílt! A helybeli kisgyermekes családok kérésére indítottam el a „Cérnahang” elnevezésű baba-mama zenés foglalkozásokat, melyeken igyekszem minél több gyermekdalt, népdalt, mondókát, játékot tanítani, bábok, ritmushangszerek használata mellett! Néhány éve több budakeszi óvodában zeneóvodai keretek között folytatódtak a Cérnahang órák!

A foglalkozásokon Dr. Kokas Klára nemzetközileg elismert zenepedagógus módszerével is megismerkedhetnek a gyerekek, amelynek lényege: komolyzene által ihletett szabad improvizációs mozgás, tánc!
Az én célom: a komolyzene és az autentikus népzene megszerettetése! A zene befogadására nyitott, harmonikus személyiség nevelése!
Hiszem: „… mi, akik azon fáradozunk, hogy minden gyermek kezébe kapja a jó zene kulcsát, s vele a rossz zene elleni talizmánt, azt akarjuk, ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.”(Kodály Zoltán)















